2012. november 20., kedd

Parkosítás párszáz forintból – Ültessünk szabadgyökerű csemetéket!

A kertészeti árudákban általában több évig nevelt, gondozott, koros fákat, bokrokat forgalmaznak, ami árukban is tükröződik. (Nem is gondolnánk mennyi energiába kerül a szép növények nevelése!)

Nálunk is ez volt a helyzet, hiszen ezeket a méretű növényeket keresték jobban, hogy a parkosítás minél látványosabb legyen rögtön az ültetés évében.
A gazdasági válság miatt azonban sokaknak le kellett mondania a kertépítésről, vagy későbbre halasztani a növényültetést.

Az évek viszont múlnak … a kert üresen áll évekig … Ezt sajnos saját példámból tudom, hiszen otthoni kertünk rendbetétele két és fél év után történt meg. (Ennek eredményéről  később igyekszem beszámolni.)

Aki fát ültet, bízik a jövőben!
Már régóta terveztem, hogy szabadgyökerű fákat, bokrokat is forgalmazzunk. Ezek késő ősszel és kora tavasszal ültethetőek. Most érkezett meg az első szállítmány, melyben találhatóak sövény kialakítására alkalmas fajták, és több féle nagyra növő  - jó árnyékot adó – fa is.
Itt a lehetőség, hogy ültessünk egy fát 100 Ft-ért!
Igaz, hogy kicsi, de megfelelő gondoskodás mellett szépen növekszik.

Nem kell, hogy feladd az álmaidat!

Áraink a következőképpen alakulnak: FAJTÁNKÉNT(!)
1-5  db vásárlása esetén:             100 Ft/db
5-10 db vásárlása esetén:             90 Ft/db  (ugyanabból a fajta növényből!)
10-15 db vásárlása esetén:           80 Ft/db  (ugyanabból a fajta növényből!)
15-20 db vásárlása esetén:           70 Ft/db  (ugyanabból a fajta növényből!)
20 db fölött :                                60 Ft/db  (ugyanabból a fajta növényből!)

Tehát hozz magaddal még egy embert!




A jelenlegi választékunk: (amely a későbbiekben változhat)

Acer campestre                           Mezei juhar
Acer platanoides                         Korai juhar
Acer pseudoplatanus                   Hegyi juhar
Acer saccharinum                        Ezüstjuhar
Corylus colurna                           Törökmogyoró
Fagus sylvatica                            Bükk
Fraxinus angustifolia                    Magyar kőris
Fraxinus excelsior                       Magas kőris
Fraxinus ornus                            Virágos kőris
Juglans regia                               Közönséges dió
Koelreuteria paniculata               Csörgőfa
Magnolia kobus                         Japán liliomfa
Morus nigra                               Fekete eperfa
Quercus petraea                        Kocsánytalan tölgy
Quercus robur                           Kocsányos tölgy
Quercus rubra                           Vörös tögy
Tilia cordata                               Kislevelű hárs

Berberis julianae                         Júlia borbolya
Berberis th. ’Atrop.’                   Japán vérborbolya
Corylus avellana                         Közönséges mogyoró
Cotoneaster horizontalis             Kerti madárbirs
Crataegus monogyna                  Egybibés galagonya
Forsythia intermedia                   Aranyvessző
Laburnum anagyroides               Aranyeső
Ligustrum ovalifolium                 Télizöld fagyal
Philadelphus coronarius              Közönséges jezsámen
Prunus spinosa                           Kökény
Rosa canina                               Vadrózsa
Spiraea vanhouttei                      Kerti gyöngyvessző
Syringa vulgaris                          Közönséges orgona
Tamarix tetrandra                       Tamariska

Nagyobb méretekben szabadgyökerű szomorúfűz és nyírfa is érkezett.
Ezek ára 500 Ft/db

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...